| |  |
 |
|
 |
|
Környezetünk: A házakat nyaldossa a víz - a természet visszafoglalja, amit elvettünk tõle? |
|
 |
|
 |
|
Eszem ágában sincs beleszólni a vízimérnökök évszázados vitájába, hiszen nem vagyok szakmabeli. Ráadásul úgy érzem, éppen olyan már ez a téma, mint a foci, vagy az autóvezetés: ahány vélemény, annyiféle érv, és mindenki megrögzötten ragaszkodik az igazához. Nekem inkább csak érzéseim vannak. Nosztalgiám egy régi, sosem látott, de azért vagy éppen azért vágyott világ iránt. Olvasmányainkból tudjuk, hazánk volt a vizek országa valamikor, s legendák születtek arról, miként lehetett csónakkal eljutni az ország egyik feléből a másikig. Nem volt jó az nekünk, lecsapoltunk mindent, amit lehetett, szabályoztuk a folyókat (amik lassan szenyvízcsatornákká váltak), körbeépítettük betonnal a tavainkat. Bebizonyítottuk, okosabbak vagyunk a természetnél, s ha kell, akár le is győzzük azt. Pedig egy frászt a természetet - inkább önmagunkat győztük le. És már senki sem tudja biztosan, melyik volt az a beavatkozás, amely végérvényesen összeveszített minket a saját földünkkel. Egyre gyakrabban érzem úgy űzött vadként a flasztert járva: talán jobb lett volna megmaradni lassú életű, bőgatyás pákásznak a nádrengetegben. Tihanyi Tamás jegyzete
|
|
|
|
|
Írta: szekesfehervar Dátum: 2010. December 10. Friday, 12:28 (60 olvasás)
(Tovább... | 1781 betű van még | Tovább | Környezetünk | Értékelés: 0)
|
|
 |
|
 |
|
 |
|
 |
|
Egyéb: A Kormányzati Jósda megdöbbentõ levele a Jobbiknak |
|
 |
|
 |
|
Tisztelt Jobbik Magyarországért Mozgalom!
Meglepve és örömmel konstatáltam, hogy Önök is élesen opponálják a Szcientológia Egyházat, és ha jó értettem a hétfőn e témában felszólaló jobbikos képviselő szavait, e sátáni szektát betiltani akarják.
Őszintén mondom: nagyon helyes és időszerű volt már tiszta vizet önteni a pohárba. A szcientológia nagyon veszélyes, erősen cezaromán és kifelé destruktív szerveződés. A bátyám, a titokminiszter, találóan fogalmazott nekem, még 2006-ban, hogy a szcientológia fokozott nemzetbiztonsági kockázatot jelent. Annak a képviselőnek, aki felszólalt ez ügyben szeretnék jelezni néhány dolgot, amit jó tudnia neki is és a közvetlen körének:
|
|
|
|
|
Írta: szekesfehervar Dátum: 2010. December 10. Friday, 07:08 (149 olvasás)
(Tovább... | 4033 betű van még | Tovább | Egyéb | Értékelés: 3)
|
|
 |
|
 |
|
|  |
 |
|
 |
|
Névnap |
|
 |
|
 |
|
Ma 2013. 5. 25, szombat, Orbán napja van. Holnap Fülöp napja lesz.
|
|
 |
|
 |
|
 |
|
 |
|
Látogatók |
|
 |
|
 |
|
Jelenleg 16 vendég és 0 regisztrált felhasználó olvas minket.
Névtelen látogató vagy. Ingyenesen regisztrálhatsz itt!
|
|
 |
|
 |
|
|