Szőcs bevallotta: Alföldi marad; Pősze is támogatta
Miért nem lehet leváltani a Nemzeti Színház igazgatóját? - tette fel ismét a kérdést a Parlamentben a jobbikos Novák Előd. Kifogásolta, hogy korábbi kérdésére azt válaszolta a kulturális államtitkár, hogy tart még az évad. Márpedig Magyarországon már miniszterelnököt is váltottak évad közben - mondta, Alföldit devianciát színpadra vivő igazgatónak nevezve. A KDNP-re is hivatkozott, amely szintén Alföldi leváltását követeli.
Gazdaság: Kíváncsi a kecskeméti Mercedesre? - Leleplezõ kémfotók
Újabb kémfotók kerültek nyilvánosságra a 2012-től Kecskeméten gyártott Mercedes B-osztályról. A kocsit Skandináviában tesztelte a gyár meglehetősen fagyos körülmények között.
Gazdaság: Joguk van a gazdáknak az õsi tájfajták termesztéséhez
Dr. Ángyán József a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára nyitotta meg a Tegyünk a sokféleségért! elnevezésű két napos fórumot Szegeden. A hazai, és uniós szempontból is kiemelkedő jelentőségű nemzetközi rendezvény korunk egyik legsúlyosabb problémájával, a biológiai sokféleség, ezen belül a mezőgazdasági növények változatosságának megőrzésével foglalkozott.
Gazdaság: Orbán Viktor: Számon kell kérni az államadósságért felelõs politikusokat
Az államadósság elleni küzdelmünkben kulcsszerepe lesz annak is, hogy számon kérjük azoknak a politikusoknak a felelősségét, akik ezt az elképesztő adósságot az ország nyakába varrták" - írja hétfői, ezúttal az elszámoltatás témakörében közzétett Facebook-bejegyzésében a miniszterelnök.
Politika: Egy \"szabadelvû-konzervatív\" nem lép vissza
A megélhetési politikusok gyorsan felejtenek...
Bokros Lajos aláírt egy nyilatkozatot, de mégis nemet mond
„Hiteles politikus képét akarja mutatni magáról, vagy sem"?
Bokros Lajos aláírt egy olyan nyilatkozatot, amely szerint ha őt az MDF visszalépésre kéri EP-képviselőségétől, azt megteszi - mondta Viniczai Tibor, az MDF alelnöke vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón.
Gazdaság: Jelentõs szemléletváltozásra lesz szükség a munkaadóknál
Orbán: Nem az lesz az emberek célja, hogy mielőbb nyugdíjba menjenek
Sokan azt gondolják, hogy a nyugdíjrendszer átalakítása, a nyugdíjak biztonságba helyezése csupán egy gazdasági probléma, olyan számítási kérdés, amelyet kockás lapon meg lehet oldani. Számomra a nyugdíj ügye sokkal inkább azzal függ össze, hogy mennyire becsüljük a munkánkat, mennyire becsüljük meg a ledolgozott évek értékét, és miképp oszthatjuk meg a lehető legjobban az időskori ellátás felelősségét az egyén és a közösség között - írja Orbán Viktor miniszterelnök vasárnapi Facebook-bejegyzésében, melyben a nyugdíj témakörében válaszolt a feltett kérdésekre.
Tudományos tény: az \"értelmiség\" cseréjére van szükség, a jelenlegi elvitte az országot a \"bozótosba\"
Talán a Feri gyerek egyedül szajkózta, hogy erre gyertek?
Lapszemle: Helleréket a piedesztálra emelik a franciaországi liberálisok
Nemzetközi értelmiségi szervezet alakult Párizsban a tudományos életben politikai vagy gazdasági okokból megtámadott kutatók támogatására és védelmére. Ha azt mondjuk,hogy ez az új kamuszervezet megint egy, a világban szétszóródott, majd elfoglalt területeken új államot alapított néphez köthető, akkor megint itt a bélyeg: antiszemita. A Heti Válasz cikkét elég csak elolvasni: olyan szinten kilóg a libaláb, hogy ez már nem lehet véletlen. Meg kell tanulni a magyarnak azt, ami ebben a világban a legfontosabb: olvasni a sorok között.
Írta: szekesfehervar Dátum: 2011. February 27. Sunday, 11:06 (69 olvasás)
(Tovább... | 5422 betű van még | Tovább | Értékelés: 0)
Mór - Annak ellenére, hogy a tavalyi időjárás és a szüret sem ígért túl sok jót, többségében igazán jó borokat kóstolhattak azok, akik részt vettek a móri borvidék most befejeződött bormustráin.
A móri borvidék településein immár közel egy évtizedes hagyomány, hogy az újborokat közösen mustrálják a borosgazdák. A borbarangoló rendezvények sorát még januárban a móri találkozó nyitotta meg, aztán Csókakőn, Csákberényben, Zámolyon és Söréden is terítékre kerültek a helyi borosgazdák nedűi. A sort végül ugyancsak Móron zárták, a közel hatvan fajta bort ugyanis képtelenség lett volna egy rendezvényen értékelni.
Gazdaság: Lengyelországban is elnökölhetnek majd a magyar borok
A lengyel EU-elnökség fél esztendeje alatt is magyar borok kísérhetik majd a hivatalos rendezvények ünnepi étkezéseit. Az InfoRádió értesülései szerint a megállapodás részleteit hamarosan kidolgozzák.
Környezetünk: Élõsködnek, hangoskodnak a darvak Izraelben
Jelenleg több mint 30 000 daru telel az Izrael északi részén elterülő Hula-völgyben, fülsiketítő zajt keltve: míg a turisták gyönyörködnek a fenséges madarakban, a gazdák alig várják, hogy a terményeiket dézsmáló tömeg visszatérjen Európába.