"Elzárják a kikötők a partot, elzárnák a vizet is..."
Tiltakoznak a zamárdi vitorlások, „gigakikötőtől" féltik a Balatont
Demonstráltak a vitorlások szombaton a zamárdi szabad strand és a csónakkikötő előtt. A parton aláírásokat gyűjtöttek, olyanokét, akik hozzájuk hasonlóan ellenzik a jelenlegi kis kikötő helyére tervezett „giga vitorláskikötő" építését.
Óriási összeggel csökkent a nyugdíjvagyon értéke az elmúlt tizenhárom évben
Legkevesebb 700 milliárd forinttal lenne nagyobb ma a hazai nyugdíjvagyon értéke, ha tizenhárom évvel ezelőtt nem vezetik be a kötelező magán-nyugdíjpénztári rendszert Magyarországon - így összegezhető a Magyar Nemzet birtokába jutott kormányzati jelentés. A miniszterelnök környezetében most nem véletlenül vizsgálják azt is, hogy „mennyi lehetett volna az annyi", hiszen a több száz milliárdos különbözet olyan óriási összeget jelent, amelyből például fejenként több mint egymillió forintot lehetne kifizetni azoknak, akik egyetlen forint reálhozamot sem kaptak megtakarításaik után.
Gazdaság: Ha az ég leszakad is , \"teríteni\" kell a jövedelmeket és növelni a belföldi fogyasztást
Búcsút mondhatunk az álmainknak?
Sokkot okozott az USA leminősítése
A hétfői tőzsdepániktól tartanak gazdasági elemzők az amerikai államadósság leminősítése után, ezért komoly tárgyalásokat folytattak telefonon a világ legnagyobb gazdaságait tömörítő G20-as országok pénzügyminiszter-helyettesei. Madár István közgazdász szerint búcsút inthetünk a 3 százalékos növekedési álmainknak, és ezzel együtt jár, hogy a költségvetési kiigazításainknak is nagyobbnak kell lennie.
A kormány minisztereiből és vezető gazdasági szakértőkből bizottság alakult vasárnap Izraelben, hogy terveket készítsen a megélhetési költségek csökkentésére, miután előző nap 250 ezren tüntettek, tiltakozva a szociális igazságtalanság növekedése és a megélheti költségek emelkedése ellen.
Politika: Szavazati jogot a határokon túli magyaroknak
Minden ellenérv csupán liberális árokásás
B-kategóriás állampolgárság - miért nem kell félni a határon túliak szavazati jogától?
Nem kicsi vihart kavart az elszakított területeken élő magyarok lelkében a minap közzétett felmérés, amely szerint a Jobbik szavazóinak negyede sem támogatja azt, hogy a határokon túl élő magyarok szavazati joghoz is jussanak a magyar állampolgárság visszaadása után.
Gazdaság: Talán elõbb kellene sorolni a magyarok problémáit, akkor kisebb terhet jelentene
Balog: A cigányság olyan terhet jelent, amibe össze fog roppanni az ország
Balog Zoltán szerint a romakérdés megoldása nemcsak „emberbaráti ügy", hanem gazdasági szükségszerűség is. A társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár pénteken Siófokon, a Fidelitas nyári táborában tartott rendezvényen hangsúlyozta: „nemzetstratégiai túlélési kérdésről" van szó.
Az új nemzeti alaptanterv az eddigi több ezer helyett tantárgyanként csak néhány fajtát hagy jóvá
Bevezetné az iskolai tulajdonban lévő, ingyenesen hozzáférhető tankönyvek rendszerét az oktatási tárca. Közlésük szerint a mai átláthatatlan, többezres választékkal szemben az új Nemzeti alaptanterv iskolánként és tantárgyanként csak néhány fajta könyvet hagy majd jóvá.