A cél, hogy Európa legversenyképesebb gazdasága legyünk
A legfontosabb kérdés, hogy tudunk-e választ adni arra, hogy miért vagyunk itt. Azért, mert van egy közös feladatunk - mondta Orbán Viktor a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács alakuló ülésén. Az a célunk, hogy 2014-ig Európa legversenyképesebb gazdasági környezetét alakítsuk ki. Mindenki sokat vár önöktől. A megújulás nagy kérdései eme asztal körül dőlnek majd el. Fontosnak tartom, hogy az egyház és a civil szervezet is jelen van a teremben - mondta a miniszterelnök.
Értékeink: \"Kiküldték az óráról az Árpád-sávos pajzsot\"
Az Árpád-sávos címer "önkényuralmi jelkép", a jobbikos kötődés pedig érettségit kizáró tényező egy székesfehérvári gimnáziumban, ahol a nemzeti jelképeket üldöző igazgató érzi "fenyegetve" magát.
Gazdaság: A közhatalom és a pénzhatalom egymásnak feszülve kormányozza Magyarországot
Amióta tudom, hogy a szervezett magánhatalom is létezik nemzetközileg és hazai változatban, azóta mindent, ami a politika színterében történik, abból a szempontból is elemzek, hogy az mennyiben a túlerővel rendelkező szervezett pénzhatalom döntéseinek tudható be.
Gazdaság: A jobbágy \"kötelezõ\" költözködési joga?
Magyarországon több olyan vállalkozás is működik, amelyik helyben nem talál megfelelő szakembert, több száz kilométerről pedig senki nem akar munkába járni. Az albérletet a munkások többsége nem tudja kifizetni.
Autonómia: Három emberöltõ óta elõször - Magyar állampolgárok írták alá a szerzõdést Csíkszeredában
Hétvégén Csíkszeredában is aláírták a testvérvárosi szerződést Székesfehérvár és Csíkszereda között. A megállapodást még márciusban látta el kézjegyével dr. Cser-Palkovics András és Ráduly Róbert Kálmán Székesfehérváron és szombaton ezt a szerződést erősítette meg a két polgármester a székelyföldi Csíkszeredában.
\"Nem felejtjük: a haza nem eladó, az ördöggel nem cimborálunk, a küldetésben nincs alku\"
Orbán: A nagy alkotásokat örök béke lengi körül
A történelem nagy alkotásait örök béke lengi körül, ahogy Makovecz Imre műveiből is a kiengesztelődés árad - méltatta a Kossuth-díjas, Corvin-lánccal kitüntetett építészt Orbán Viktor miniszterelnök. Makovecz Imrét szombaton a budapesti Farkasréti temetőben helyezték végső nyugalomra; a nemzetközi hírű alkotót életének 76. évében, szeptember 27-én érte a halál.
Írta: szekesfehervar Dátum: 2011. October 08. Saturday, 20:21 (63 olvasás)
(Tovább... | 2073 betű van még | Tovább | Értékelés: 0)
A visegrádi országok - Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország - államfőinek huszadik, jubileumi csúcstalálkozóján a résztvevők arra a megállapításra jutottak, hogy a térségben az atomenergia békés felhasználásának egyelőre nincs alternatívája - mondta ma Schmitt Pál köztársasági elnök a találkozót követő sajtótájékoztatón.
Bíróságra megy a Jobbik, ha átadják a megyei intézményeket
Gajdos Attila jobbikos képviselő szerint elfogadhatatlan, hogy a megyei közgyűlés elnöke, Farkas Zoltán képviselő-testületi döntés nélkül írta alá Orbán Viktor miniszterelnökkel azt a megállapodást, mely szerint a megyei intézmények az adóssággal együtt az államhoz kerülnek.