Gazdaság: Miniszterelnöki megbízott felel a Nemzeti Lovas Stratégiáért
Orbán Viktor miniszterelnök Horváth Lászlót bízta meg kedden a Nemzeti Lovas Stratégia elkészítésével, valamint a végrehajtás koordinálásával - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) az MTI-vel.
A miniszterelnöki megbízott kinevezésével a kormány kiemelt ügynek ismeri el a lovas ágazatot. A megbízó levél átadásán jelen volt Lázár Vilmos, a Magyar Lovassport Szövetség elnöke is - áll a KIM közleményében.
Katonai hírek: Tartalékos már lesz - de miért nincsenek huszár alakulatok a magyar hadseregben?
Ha vállalják a tartalékos szolgálatot, elengedik járandóságuk 16 százalékos adóját azoknak a katonáknak, akik az 57 éves korhatár alatt vonultak nyugdíjba - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter a Magyar Nemzetnek.>>>
Egyes források szerint 57 éve, 1954 novemberében számolták fel az utolsó magyar huszár alakulatokat.
A könnyűlovas műfaj már „kiment a divatból", de mégis csak botrányos, hogy pontosan annak az országnak nincs ilyen alakulata, melynek huszárjai annak idején fél Európát megtanították erre a harcmodorra. >>>
Súlyosan bántalmaztak romák egy fiatalt a városban: a történtekről Vona Gábor pártelnök is elmondta véleményét kedden a Jobbik székesfehérvári irodájában.
Gazdaság: Nem akarják felajánlani a \"pulykapénzt\" rászoruló embertársaik megsegítésére
A mazsihisz rettegéssel fűszerezett legújabb műalkotása szerint a magyar kormány a mai napig nem fizette ki a Kúrcsányék által 2007-ben kötött szerződésében vállalt, a "holokauszt-túlélőknek" 2011-ben "járó" 4,2 millió dollárt, vagyis jóval több, mint egymilliárd forintot, pedig annak kifizetésére a kormány több tagja is határozott ígéretet tett külföldön és belföldön is.
Gazdaság: Leesett az IMF-nek, hogy nem Magyarország van bajban
Lépett az IMF, hogy megállítsa a fertőzést
Az IMF új rugalmas, elővigyázatossági és likviditási hitelvonalat készít, mellyel az eurózónában megfigyelhető fertőzési veszélyeket kívánja megakadályozni a piaci feszültségek közepette.
Gazdaság: Magyar hitelt magyar bankból - megreccsent az osztrák gerenda
Az osztrák bankfelügyelet kelet-közép-európai leányvállalataik finanszírozásának korlátozására kötelezte az ország nagybankjait, hogy útját állja Ausztria pénzügyi megítélése romlásának. Mindez szembemegy azzal az európai törekvéssel, amelyek épp a nyugati bankok kelet-európai leányainak forrás-kiszáradását akadályozná meg.
Gazdaság: Nincs meglepetés - \"A pannon puma a felelõs\"
Ki a felelős a devizahitelek elterjedéséért?
A gazdaságpolitika okozta a devizahitelezés elterjedését Magyarországon, a bankrendszer csupán igazodott a piaci igényekhez - mondták a Magyar Bankszövetség volt és jelenlegi vezetői a deviza-eladósodás okait vizsgáló parlamenti albizottság előtt.
Az MTI Hírcentrum információi szerint bekéreti a magyar Külügyminisztérium a szlovák nagykövetet annak kapcsán, hogy a szlovák belügyminisztérium megvonta egy révkomáromi vállalkozótól állampolgárságát, miután az felvette a magyart.