Politika: A magyar lelki- és érték-forradalom - A Magyarország körül zajló nemzetközi politikai hullámokról
Elmúlt a nemzeti ünnepünk, soha nem látott számú és látogatottságú március 15-ei rendezvényünk volt. Pedig bennünket, délvidéki magyarokat a testvériség-egység ködös ígérete és a titói jólét élvezete igencsak megrontott nemzeti érzésünkben, s csak a 90-es évek brutális háborúi kényszerítettek a „Csipkerózsika" álmunkból való felébredésre.
A Magyar Nemzet információi szerint hűtlen kezeléssel gyanúsítják az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Zrt. vezérigazgató-helyettesét is a posta székházbérlésével kapcsolatos nyomozásban. Így már három volt vagyonkezelős felső vezető ellen folyik eljárás.
Környezetünk: Jövõre engedély kell a szarvasgomba gyûjtéshez
Jövőre csak eredményes képzés után és írásbeli engedély megszerzését követően gyűjthetők a földalatti gombák (összefoglaló néven triflák). A vidékfejlesztési miniszter rendelete a gyűjtéssel kapcsolatos egyéb feltételeket - például a védett földalatti gombafajok ismeretét, a kutyával történő gyűjtés, valamint a forgalmazás és ellenőrzés szabályait - is rögzíti.
Gazdaság: Újraélesztenék a makói hagymatermesztést + video
A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) a termelők bevonásával programot dolgoz ki a nagy hagyományokkal rendelkező, ám az elmúlt évtizedekben válságba került makói vöröshagyma termesztésének újjáélesztésére, amelynek termőterülete mára 150 hektárra csökkent - közölte a szaktárca szerdán az MTI-vel.
A megyei és a városi önkormányzat 28 fős lengyel küldöttséget lát vendégül Opole vajdaságból, a Lengyel-magyar barátság napjainak apropóján - hangzott el szerdai sajtótájékoztatón, ahol a programokról is beszámoltak.
Írta: szekesfehervar Dátum: 2012. March 21. Wednesday, 15:09 (26 olvasás)
(Tovább... | 1667 betű van még | Tovább | Értékelés: 0)
Gazdaság: A benzinlobbi ügyeskedése áll a benzinár emelkedése mögött?
Az olajipari konszernek az elmúlt hónapokban jóval mélyebben nyúltak az autósok pénztárcájába, mint azt az olajárak emelkedése indokolta - erre a megállapításra jutott a Bundestag zöldpárti frakciójának készített tanulmányában egy német energiapiaci szakértő.
Politika: A La Repubblica nem vetette fel, hogy esetleg Olaszország befogadná az \"üldözött\" romákat
Emberi jogi egyesületek és nem kormányközi szervezetek is szót emelnek a magyar kormány ellen. A La Repubblica olasz baloldali lap szerint Orbán Viktor olyan lépéseket tesz, amelyek ténylegesen veszélyeztetik a demokráciát Magyarországon.
Politika: Átvette a vezetést az MSZP, sõt egyre jobban szeretik az Uniót, az LMP pedig majdnem akkora, mint a Jobbik - az Ipsos szerint
Ipsos: lassan nő a Fidesz, az MSZP és az LMP tábora is
Miközben a Fidesz, az MSZP és az LMP támogatottsága a lassan, de folyamatosan növekszik, addig a Jobbik támogatottsága csökken, a Demokratikus Koalícióé (DK) pedig stagnál, és csökkent a pártpreferenciával nem rendelkezők aránya is - mutatják az Ipsos március közepén végzett közvélemény-kutatásából származó eredmények.