A Fidesz frakcióvezetője azzal számol, hogy még hétfőn dönt az Országgyűlés Schmitt Pál köztársasági elnök lemondásáról, és mihamarabb új államfője lesz az országnak. Lázár János hétfőn, napirend előtt a parlamentben közölte: mindennek előkészítésre két óra tárgyalási szünetet kér a házelnöktől, amit Kövér László elrendelt. Összeül délután a házbizottság is.
Etika: Távozzon a Semmelweis Egyetem szenátusa - Szalma is + kommentár
Szalma Botond, a KDNP fővárosi elnöke szerint Schmitt Pál köztársasági elnöknek le kellene mondania.
A politikus arra a kérdésre válaszolva, hogy felkészült-e rá, hogy kizárják a KDNP-ből, azt mondta: nem készült fel erre, mert emiatt nem kell senkit se kizárni a pártból. Hozzátette: örülni kell, hogy valakinek karakteres véleménye van, szerinte pártja "nem a Magyar Szocialista Munkáspárt, amikor az 50-es években megmondták, hogy mit kell mondani".
Akik most publikálnak közvélemény-kutatást az államfő ügyében kialakult vitáról, nem járnak el a szakmai tisztesség szabályai szerint. Kutatni szabad, talán „kötelező" is, de hiba lenne azonnal az állítólagos „népítélet" közlése. A közvélemény-kutatók felelőssége, hogy a köz véleménye ne lehessen a köz befolyásolása.
Etika: Vizsgálatot a felsõoktatási intézményekben mûködõ hallgatói és oktatói hálózat tevékenységét illetõen is + kommentár
Már le is lécelt a Semmelweis rektora
Bár még három hónapig érvényes mandátuma volt, azonnali hatállyal távozik a Semmelweis Egyetem rektori posztjáról Tulassay Tivadar. Az intézmény vezetője ezt azzal indokolta, hogy az egyetemet magára hagyták Schmitt Pál doktorija ügyében, a Nefmi részéről pedig személyét érintően olyan fokú bizalomvesztést érzékel, ami a Semmelweisnek árthat.
Politika: \"Ingyen reklám a bolgár szerzõnek\" - \"Jó móka lesz\" - mondta Ferenc, Klára mosolyogva bólogatott
Piti ügy felfújásával járatják le Magyarországot a puccsisták - az állami szervek pedig vakarják a ...
(A címben megjelenő szereplők kitalált személyek, valóságos személyekkel való mindennemű hasonlóságuk pusztán a véletlen műve.)
Nincs szándékomban lemondani, mert a lelkiismeretem tiszta" - jelentette ki Schmitt Pál köztársasági elnök a plágiumügyével összefüggésben. Az államfő azt mondta: kisdoktori címét a jelenlegi szabályok szerint csak bíróság vonhatta volna vissza.
Etika: Azonnali kormányvizsgálatot az elnök doktorijával kapcsolatos cselekmények ügyében
A KDNP elhatárolódik budapesti elnökétől
"A Kereszténydemokrata Néppárt szeretné leszögezni, hogy budapesti elnökének napokban tett megnyilvánulásai nem tükrözik a párt egészének véleményét, és nyilatkozatai nyíltan szembemennek a KDNP hivatalos állásfoglalásával" - ezt a közleményt adta ki szombat délután Rubovszky György pártügyész.
+kapcsolódó
Írta: szekesfehervar Dátum: 2012. March 31. Saturday, 19:24 (31 olvasás)
(Tovább... | 1332 betű van még | Tovább | Etika | Értékelés: 0)
Politika: \"A nemzeti oldal maradjon távol a tüntetésektõl...\"
Folytatódnak a Schmitt-ellenes tüntetések
Több százan indultak el a Deák térről, hogy a köztársasági elnök lemondását követeljék. A tüntetés kezdetekor rendőrhelikopter körözött a tér felett.
Politika: A Jobbik egyelõre nem érzékeli mirõl van szó...
Jobbik szerint a Fidesz az MSZP útját járja azzal, hogy a kormánypárt megtartja pozíciójában a köztársasági elnököt, mint ahogy a szocialisták sem váltották le a miniszterelnöküket a botrányai után. Szilágyi György azt mondta: hétfőn az Országgyűlésben vitanapot kezdeményeznek, hogy a pártok és a képviselők kifejthessék, mi a véleményük Schmitt Pálról.