Politika: Az \"ellenzék\" miatt húzódhatnak el a tárgyalások
Fidesz: az MSZP meg akarja akasztani az IMF-tárgyalások folyamatát
A párt szerint a szocialisták "a kettős mérce alkalmazásával" megpróbálják megakasztani a tárgyalási folyamatot az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF).
Politika: Keresztényellenes terrorcselekményeket támogat a Nyugat?
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint a Nyugat ahelyett, hogy megnyugtatná, további vérontásra bujtogatja a lázadókat.
A szíriai hadügyminiszter és a katonai hírszerzés főnöke is életét veszítette tegnap egy damaszkuszi öngyilkos robbantásban. A terrormerényletért a felelősséget először egy iszlamista csoport vállalta, majd „csatlakozott" ehhez az ellenzék egyik csúcsszerve, a Szabad Szíria Hadsereg is. Utóbbi beismerése annál is érdekesebb, mert a szervezetet alig burkoltan támogatják Nyugatról. A robbantást a szíriai válság megoldására törekvő hatalmak - nem meglepő módon - különbözőképpen értékelték. Washington szerint ezzel fordulópontjához érkezett a szíriai válság, az ENSZ Biztonsági Tanácsának kell lépnie - azaz adott esetben szó lehet akár külső katonai beavatkozásról is. Moszkva szerint viszont pont az ellenkezőjéről van szó, a Nyugat által bujtogatott ellenzék felelős mindenért, új Líbiáról pedig szó sem lehet.
Politika: Burgaszi merénylet: Izrael szakértõket küldött a helyszínre
Törvényszéki szakértőket és orvosokat küldött Izrael Bulgáriába, hogy segítse a nyomozást és a sérültek gyógyulását a hat halálos áldozatot követelő burgaszi autóbuszos merénylet után. Benjamin Netanjahu miniszterelnök Iránt tette felelőssé a történtekért és erőteljes választ ígért. Irán egyelőre nem reagált a vádakra, de egyes elemzők szerint az iszlám köztársaság meg akarja bosszulni az iráni atomprogramon dolgozó tudósok elleni gyilkosságokat, amelyek mögött Izraelt sejti. Az elmúlt nem egészen két évben legalább négy atomtudóst öltek meg Iránban.
Ünnep: Megemlékezés a 17-esek emléknapján a Zichy ligetben + Képgaléria
Ünnepi műsorral és koszorúzással emlékeztek a Magyar Királyi 17. székesfehérvári honvéd gyalogezred emléknapján július 18-án szerdán a Zichy ligeti "17-es gyalogezred" emlékműnél. A megemlékezésen dr. Cser-Palkovics András polgármester, a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezetének elnöke és Domján László vezérőrnagy, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokságának parancsnoka mondott ünnepi beszédet.
Írta: szekesfehervar Dátum: 2012. July 18. Wednesday, 21:15 (68 olvasás)
(Tovább... | 1361 betű van még | Tovább | Ünnep | Értékelés: 0)
Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottsági (fb) elnöke levélben tájékoztatta Irina Ivascsenkót, az IMF magyarországi képviseletvezetőjét, hogy az itt tartózkodó delegációval tárgyalni szándékozó ellenzéki fb-tagok nem a testület álláspontját képviselik.
Robbantás történt Bulgáriában, Burgaszban egy izraeli turistákat szállító buszon. Heten meghaltak, 33 embert kórházban ápolnak, és a város polgármestere szerint kilencről nem tudnak semmit. Izraeli sajtóértesülések szerint a bulgáriai belügyminisztérium megerősítette, hogy terrorista támadás történt.