Környezetünk: Addig nincs kártérítés, amíg nincs meg a tettes...
Rasszista támadás a váci zsinagóga és zsidótemető ellen
Ismeretlenek rasszista szöveget fújtak a váci zsinagóga falára, majd néhány nappal ezelőtt a hitközség temetőjének síremlékeiben tettek kárt - erősítette meg a Váci Napló online kiadásában írtakat a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-nek.
Környezetünk: \"Új védõszentje van a halaknak, talán mostmár szaporodni is fognak...\"
Áder János a horgászok nagykövete lett
A köztársasági elnök szerint a horgászat azért fontos, mert az ember tisztánlátását javítja, ha "közben a természet zöldjével és a víz kékjével vagy inkább haragos zöldjével ismerkedik".
Politika: A 2000 rendõrrel és 900 aktivistával együtt voltak háromezren
A maradék orvosi eset, miért kell ezzel a társadalom közérzetét rombolni...
Az új alaptörvény és módosításai körüli aggodalmakról, és a romákat megfélemlítő szélsőjobboldali csoportokról is beszámolt Magyarországra vonatkozóan az Amnesty International éves jelentésében.
Politika: \"Elcsúsztak egyes rétegek\" + kommentár
Ha a kontinensen elterjed, hogy Magyarország antiszemita, akkor a bizalom annyira megrendül bennünk, hogy azt még akkor sem lehet helyreállítani, amikor Orbán már régen eltűnt a politika színpadáról - vélte a biztosan más Schiffer András a szektatévé egyik műsorában. Érdekes megállapítás, mert ez azt jelenti: a szemitákhoz való viszony határoz meg mindent.
Kultúra: \"Megvásárolható lesz e a barackfa dal CD-je a trafikokban?\" - összeállításunk
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, Doncsev András felesége énekli a nemzeti összetartozás dalát. Gergely Éva Barackfa című dalának kormányzati támogatású promóciója szerdán kezdődött, amikor bejelentették, hogy a dal lesz a trianoni emléknap fő száma.
Politika: Vona Gábor: lesz elszámoltatás, közbiztonság és munkahely
A Jobbik elnöke szerint, ha valaki Magyarországon munkahelyet akar teremteni, akkor a mezőgazdaságot, az élelmiszeripart és a mezőgazdasági gépgyártást kell fejlesztenie.