Ma kalandozások korának csúfoljuk az időszakot, amikor a magyar állam tevékenyen, kezdeményező félként vett részt az európai „nagypolitika" irányításában. Őseinket nem a fosztogatás vágya vezette a Boszporusztól az Atlanti-óceánig: államérdekből vívtak háborúkat.

Már erre hívta fel a közfigyelmet az 1849. január 15-én Budán született (és 1927. április 27-én Budapesten elhunyt) Darányi Ignác földművelésügyi miniszter is, kiegyezés utáni elfeledett nemzetpolitikusaink egyik legnagyobbika, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum alapítója, a spekulatívval szemben a produktív tőke, a mienkéhez képest silány külföldi ipari és mezőgazdasági termékek helyett a kitűnő hazaiak védelmezője, akinek viszont, kevés kivétellel, aligha hallgattak szavára, így téve sajnálatosan mindmáig aktuálissá Szabó Dezső kérdését (Az út - előre, 1929): „Érvelhetek-e addig sikerrel a más uralom alá szakadt magyarság visszakapása mellett, amíg a nagy birtokokba elvont magyar föld magyar parasztok ezreit küldi világbujdosóvá idegen uralmak alá?"

A Cifrapalotában látható Árvák hercege című kiállítás bemutatja mindazt, ami a Rákóczi-szabadságharcról kimaradt a tankönyvekből. A kuruc kor hőseit, a fejedelem nemes, tiszta, szép alakját, és a gyönyörű történetet, hogyan lett egy anyjától elszakított, félárva kisfiú a Magyarok Reménysége, az utolsó választott nemzeti uralkodó, az Árvák Hercege.

Ha augusztus 20. akkor királyi ünnep.

A harmadik otrantói csatára 1917. május 15-én került sor a Császári és Királyi Haditengerészet és az antant hadiflottája között. Az Osztrák-Magyar Monarchia hadiflottája, amely szerepet játszott a központi hatalmak balkáni sikereiben 1916-tól tétlenségre volt kárhoztatva. Ennek az oka az volt, hogy az antant lemondott az adriai jelenlétről és lezárta a Földközi-tengerhez vezető Otrantói-szorost. A tengerzárnak köszönhetően a császári és királyi hadiflotta nem volt képes jelentős befolyást gyakorolni az első világháború menetére. A tengerzár maga ugyan nem volt túlságosan hatékony, azonban állandó veszélyt és kockázati tényezőt jelentett.

A tengerzár elleni támadás ötlete Horthy Miklóstól származott. A csata a Földközi-tenger legnagyobb tengeri ütközete lett, mely egyben a Császári és Királyi Haditengerészet legkiemelkedőbb sikere volt az első világháború során.

Kit érdekel a mohácsi csata pontos helyszíne, győzedelmeinkről regéljetek.

A mohácsi csata pontos helyét keresik

Katonai régészek kezdenek kutatást jövő héten a mohácsi csata helyszínén, hogy tisztázzák, hol volt pontosan az ütközet központja. A Hadtörténeti Intézet munkatársainak munkája a történelmet nem írja át, de csaknem ötszáz évvel a csata után tisztázhat több, a történészek között zajló vitát.

A bőrüzem alapítója id. Wolfner Gyula (1814-1889) , aki 1840-ben telepedett le az akkor még szőlőtelepekből álló Újpest községben. Először gyapjúmosással foglalkozott az újpesti Duna-ágban ,,Julius Wolfner" néven. A fennmaradás és a későbbi fejlődés érdekében a gyapjúmosás mellett tímárságot is elkezdte, amiben a 10 évvel fiatalabb testvére Wolfner Lajos (1824-1912) segédkezett, és aki már Magyarországon tanulta meg a tímármesterséget. A Wolfner testvérek először birka-bőrökből ,,szemercével" készítettek szattyánbőröket, úgyhogy a zsákszerűen összevarrt juhbőröket kutya-ganajpácos kezelés után cserezték. A vállalkozás fokozatosan növekedett és a kész gyártmányok, köztük a szattyánbőr széles területen közismertté vált. 1855-ben a törvény előtt is bejegyezték ,,Julius Wolfner et. Companie" közkereseti társaságot. Wolfner Lajos a tímársági munkája mellett a közéletben is szerepet játszott, mint Újpest község esküdtje. 1880 körül a tímárüzem már hetente 2.000-3.000 juhbőrt dolgozott be és csakhamar bevezették a tobakosság mellé a ,,veres tímárságot" is, amelynek során gubaccsal és valoneával cserezték a marhabőröket talpbőrökké. A tobakos birkabőr-cserzés helyét fokozatosan a talpbőr-gyártás foglalta el. Ezen a területen foglalkoztak tovább Wolfner Lajos fiai is úgy mint W. József (1856-1932), W. Nándor (1858-1923), W. Tivadar (1864-1929), és W. Gyula (1968-1939). A bőrgyár felemelkedésében jelentős szerepe volt annak, hogy a Wolfner-fiúk bekapcsolódtak az üzem gazdasági műszaki és kereskedelmi tevékenységébe és teljes mértékben átvették a vezetést id. Wolfner Gyula halála után.

Ha leteszik a fegyvert, Sztálin a Rajnáig jut, bolsevizálja Nyugat-Európát.

A budapesti ostrom magyar katonái nem nyilas-fasiszta banditák voltak. Azt se tudták, mi az. Ám mivel Horthy parancsa ellenére sem tették le a fegyvert, Sztálin nem tudott eljutni a Rajnáig. Megakadályozták Nyugat-Európa bolsevizálódását.

Történelmünk egyik legnagyobb katasztrófája, a doni tragédia évfordulóján érdemes eltöprengenünk a nekünk is mérhetetlen szenvedést hozó második világháborún. Sok feltáratlan kérdéssel, tudatos ferdítéssel találkozhatunk ilyen módon.

A legutóbbi világháborúról elég leegyszerűsített kép él a köztudatban. Talán legjobban a hollywoodi recepttel lehetne jellemezni a dolgot: egyik oldalon álltak a jó fiúk, másikon a rosszak, és a jó fiúk győztek. A propaganda mellett máig megél ebből a filmipar, egy csomó könyv szerzője, de sok népszerűsítő történeti kiadvány sem látja különbül a dolgot. Pedig ha arra gondolunk, hogy már a kezdőcsapat sem úgy állt fel, mint ahogy a végén, a győzelmi tablón megjelentek, egyből gyanús lesz az ügy.

Átértékelik a múltat az új tanulmányok!

A szovjet 40. hadsereg 1943. január 12-én az urivi hídfőnél rátámadt a magyarok állásaira. A helyzet válságosra fordult, a legnagyobb csapást elszenvedett hadosztályunk visszavonult, szomszédai kilátástalan helyzetbe kerültek. A dominó lapjait nem lehetett többé felállítani, a védők minden hősiessége ellenére összeomlott a doni front. A 2. magyar hadsereg januári és februári vesztesége 125 ezer főre tehető, 49 ezer volt a hősi halottak, nagyjából ennyi a sebesültek, és 27 ezer az eltűntek,a fogságba esettek száma. Mindezt tudjuk.