Keresnek egy 26 éves fiatal nőt, akinek eltűnése semmivel nem indokolható, ez a magatartás teljesen idegen tőle. Rendezett körülmények között élő családja tegnap délután látta utoljára, azóta várják haza.
Érdekes szemfényvesztést játszik a magyar parlament úgy 2-3 évente. Meghatározzák a Magyar Honvédség részletes bontású létszámát. Ez történt 2007-ben, 2010-ben majd most 2013 tavaszán is. A korábbiakat nem sorolom. Az indok a módosításra mindig valamilyen szervezeti változás.
Törvénytervezetet nyújt be a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a román törvényhozásban Székelyföld területi autonómiájáról - ezt a szervezet kongresszusát záró sajtótájékoztatón jelentette be Kelemen Hunor elnök.
Értékeink: Lezsák Sándor: A hungarikum klubok közössége segíti a nemzet felemelkedését
A hungarikum klubok segítségével olyan közösség jön létre, mely segíti a nemzet felemelkedését - mondta Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Hungarikum Bizottság tagja szombaton a Lakiteleki Népfőiskolán.
Gazdaság: Kétségtelenül számos eredményes lépés történt...
Fazekas: a kormány talpra állította a mezőgazdaságot
A magyar mezőgazdaságnak a 2010 előtti években szinte minden elemében komoly problémákkal kellett megbirkóznia, és a nemzeti ügyek kormányának megalakulása után az egyik legfontosabb feladata az volt, hogy az agráriumot állítsa a talpára - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter pénteken Fegyverneken egy gazdafórumon.
Politika: \"Egymást verték Isten ajándékai a pénz miatt\"
Vad tumultus Berlinben - Verekedés a Zsidó Közösség Parlamentjében
A Berlini Zsidó Közösség, kereken 10.000 tagjával Németország-szerte a legnagyobb zsidó közösség.
A Berlini Zsidó Közösség helyzete amúgy is nagyon feszült. Most egy új, példátlan mélypontot ért el. A közösségi parlament egyik ülése verekedéssel végződött. A közösség tagjait fojtogatták.
Politika: \"AI:Romák, ez így nem mehet tovább, változnotok kell!\"
Kevés előrelépést lát a romák elleni diszkrimináció felszámolásában Magyarországon az Amnesty International magyarországi igazgatója. Jeney Orsolya azt mondta, éves nemzetközi jelentésük magyarországi részében évek óta szerepel ez az észrevétel.
Civil akció: Ne lehessen halászni az ívási idõszakban!
Egy szinte mindennaposnak tűnő kérdésről beszélünk. Kell egyáltalán nekünk a halászat? Igazából a horgászoknak sem probléma a halászat, de nem ebben a formában. Jelenleg olyan tevékenységek is engedélyezettek, amelyek bizony bicskanyitogatóak a horgászok számára. Ezért mi is támogatjuk az ügyet, hogy az Országgyűlés elé kerüljön egy halászatot szabályozó rendelkezés.